 | A jelenlegi létszám 6,2 milliárd, és a nagy népsűrűséggel járó szegénység, nyomor, járványveszély megoldhatatlannak látszó problémákat jelent számos fejlődő ország számára.
A nagy lélekszám eltartásához szükséges termelés, az energia előállítása olyan mértékben szennyezi a környezetet, olyan mértékben gyorsítja fel az élő fajok kihalásának ütemét, hogy ez már visszafordíthatatlan folyamatokat indított el a Föld ökológiai rendszerében. E folyamatok az egész emberiség létét veszélyeztetik. Felmerül a kérdés, hogy mekkora emberiséget képes a Föld eltartani viszonylag elfogadható színvonalon. Az 1970-es években H. R. Hulett amerikai kutató erre irányuló számításokat végzett. Elfogadhatónak az akkori átlagos amerikai életszínvonalat vette az Egyesült Államokban, és arra jutott, hogy az akkori termelési kapacitások mellett ezen a színvonalon egymilliárd ember élhet a Földön. Akkor körülbelül 3,5 milliárd főt számlált az emberiség. Azóta a termelési kapacitások jelentősen bővültek, de a létszám is majdnem a duplájára emelkedett. Hulett számai természetesen vitathatók, de az nyilvánvaló, hogy a szegénységet, a munkanélküliséget kiküszöbölni a létszám növekedése mellett lehetetlen. Feltételezhetjük, hogy rögzített életszínvonal mellett a környezetszenynyezés a népsűrűség növekedésével csak arányosan nő. Ha azonban a szegénységet fel akarjuk számolni a világban, és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy naponta szembesülnünk kell Afrikában és egyebütt éhen haló gyermekek képével, akkor látnunk kell azt is, hogy az elfogadható életszínvonalra emelkedő emberek számával a környezetszennyezés nem arányosan, hanem annál sokkal gyorsabban növekszik. Ma egy észak-amerikai lakos a 10-20-szorosát szennyezi annak, amit egy dél-ázsiai, és 10-20-szor annyi energiát is használ fel. Az elmúlt évezredekben ha egy terület túlnépesedett, és a termelés elérhető színvonala mellett már nem tudta eltartani a lakosságot, a népek továbbvándoroltak. Amikor Közép-Ázsia elsivatagosodott, lakosai elindultak nyugatra, amikor Európa megtelt, átkeltek a tengereken. Száz évvel ezelőtt Észak- és Dél-Amerika országai még tárt karokkal várták a bevándorló munkaerőt. Mára a helyzet megváltozott, maga a Föld telt meg, a sorompók lezárultak, nincs hova elvándorolni. A népességnövekedés féken tartásában szerepet kaptak a háborúk, a szomszéd népek elüldözése vagy lemészárlása és a járványok is. Európában az első nagy pestisjárvány 1347-50-ben söpört végig, kiirtva a lakosság egynegyedét. (Többek között azért ekkor, mert a járvány terjedéséhez bizonyos népsűrűségi küszöbre van szükség: a tanyavilágban ritkábban és lassabban terjed a járvány, mint egy zsúfolt nagyvárosban.) A nagy járványokat, a halálos járványos betegségeket, a himlőt, a pestist, a kolerát mára többé-kevésbé sikerült megfékezni, a szomszédok kiirtása, a népirtás azonban a fejlett és civilizált XXI. században sem ment ki a divatból.
Az emberiség növekedési rátája az elmúlt években csökkenni kezdett. Vannak, akik ebből optimista következtetéseket vonnak le, mondván, hogy a túlnépesedés veszélye magától megoldódik. Nem veszik azonban figyelembe az úgynevezett populációs momentumot, azt, hogy a növekedés megállásához évtizedekre van szükség. Számos fejlődő országban a lakosságnak több mint a fele húsz éven aluli, vagyis egyre nagyobb létszámú női korosztályok lépnek be a szülőképes korba. Nem kell különösebb matematikai műveltség annak megértéséhez, hogy ha a termékenységi mutató (az egy nő által életében világra hozott gyermekek átlagos száma) a felére, mondjuk, 6-ról 3-ra csökken, de közben a szülőképes létszám a duplájára emelkedik, akkor ugyanannyi gyermek születik, mint azelőtt. Ha közben az átlagéletkor is emelkedik, a létszám még jó ideig jelentősen növekedni fog. Így komolyan fölmerül a kérdés, hogy érdemes és lehetséges lesz-e a Földön élni akkor, amikor az emberiség létszáma eléri a 10 milliárdot.
A Homo sapiens történetének legsúlyosabb katasztrófája előtt áll, és ezt csak úgy kerülheti el, ha képes lesz legalapvetőbb, több tízezer éves paradigmáiról lemondani, azokat az ellentettjükre fordítani. Tízezer éveken át kívánatosnak tekintettük azt, hogy minél több gyermek szülessék, minél több állatot számláljon a nyáj vagy a csorda, minél több földet törjünk fel, növekedjék az anyagi javak termelése. A Biblia szerint az Úristen a következő utasítással bocsátotta útjára az első embert: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a Földet..." Tisztelettel jelenthetjük, hogy megtettük, de most mi legyen? Erre nézve ugyanis nem kaptunk útbaigazítást. Magunknak kell kitalálnunk, mi a teendő, és ez szükségessé teszi egész megszokott gondolkodási rendszerünk megváltoztatását. Olyan változtatásokra van szükség, amelyek hatását és következményeit azonnal talán fel sem tudjuk mérni. Egy ilyen cikk keretében csupán utalni tudok néhány olyan teendőre, amitől alapjaiban változna meg az életünk.
Egy-két évtizeden belül humánus, de hatékony eszközökkel el kell érni, hogy az emberiség lélekszáma ne növekedjék tovább, majd egy elviselhető értékre csökkenjen. A gazdag országoknak anyagilag segíteniük kell azokat a fejlődő országokat, amelyek sikeres születésszabályozási programot valósítanak meg. A tömegtájékoztatási eszközök, de maguk a különböző kormányok is „negatív népesedési mutatókról" beszélnek, ha a népesség fogy, holott ezt a tendenciát, ami Európa legtöbb országára napjainkban jellemző, pozitívnak kell tekinteni. Meg kellene érteni, hogy Európában (és persze hazánkban) jelenleg nagy létszámú „kohorszok" (évjáratok) kerültek az átlagéletkor végére, és viszonylag kis létszámúak a legtermékenyebb életkorba. Tehát viszonylag sokan halnak meg, és kevesen születnek. Ez a probléma néhány évtized alatt (amint a kis létszámú kohorszok elérnek az átlagéletkor végére) megszűnik, és magától megoldódik. A létszám csökkenése az élet minőségének javulása szempontjából kívánatos. A közösségnek, az államnak esélyt kell adnia a szegény családokba születő gyermekeknek is képességeik kibontakoztatásához, támogatni kell az egy vagy két gyermeket nevelő szülőket, de bizonyos türelmi idő elteltével nem szabad támogatni a háromnál több gyermeket szülő nőket. Hogyan követelhetnénk a fejlődő világtól, hogy termékenységi mutatóját csökkentse mondjuk kettőre, ha Európában ösztönözzük a születési ráta növekedését? Meg kell jegyeznem, hogy a születési ráta csökkenése következtében esetleg eltűnik a munka nélküli „tartalék hadsereg", ami nélkül nehéz elképzelni a kapitalista gazdaság működését, de az emberiség jövőjét talán mégsem kellene profitszempontoknak alárendelni.
Amint az emberiség lélekszáma csökkenni kezd, vissza kell fogni az ipari és a mezőgazdasági termelést. El kell érni, hogy ne csökkenjen tovább, hanem növekedjék a vadon élő állatok és növények élőhelye. Nem szabad feltörni több szűzföldet, sőt, engedni kell, hogy a vadon visszafoglalja a tőle elfoglalt terület egy részét. Új ipari üzemet csak bezárt régi helyén szabad létesíteni úgy, hogy energiafelhasználása és a környezetre gyakorolt szennyező hatása alacsonyabb legyen, mint a megelőző létesítményé volt. El kell felejteni a „zöldmezős beruházásokat".
Meg kell akadályozni az emberi települések terjeszkedését a természet rovására. Magyarországon most nem növekszik a népesség. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy a pénzhiánnyal küzdő vagy egyszerűen kapzsi önkormányzatok gátlástalanul parcellázzák a köztulajdont képező mezőket, erdőket. Lakóházakat csak a települések belterületén, régi épületek helyén szabadna építeni. Úgy tűnik, Magyarországon a kormányzat most kezd rájönni arra, hogy több százezer lakás áll üresen, és ezek felhasználásával a lakásgondok gyorsabban és könnyebben megoldhatók, mint új lakások építésével.
A fogyasztást mindenáron növelni akaró szemlélet helyett a takarékossági szemlélet kerüljön előtérbe. Jelentősen csökkenteni kell a felesleges luxustermékek reklámozását az élet minőségének egyidejű javítása mellett. Meg kell szüntetni azt a kereskedelmi gyakorlatot, hogy a termékek nagyobb kiszerelésben kevesebbe kerülnek, mint kicsiben. Keményen meg kell adóztatni a feleslegesen nagy fogyasztású gépkocsik üzemben tartóit, ki kell tiltani a terepjárókat a nagyvárosokból.
Nagy kérdés, hogy a világon szinte egyeduralkodóvá vált, a profit maximalizálását mindenek elé helyező tőkerendszer képes-e ilyen fordulat végrehajtására. Hol van például az a többpárti választásokon uralomra került kormány, amely hajlandó lenne meghirdetni: kétszeresére növelem a benzin árát, hogy ne szenynyezzétek annyira a környezetet; járjatok inkább gyalog. Amerikában most is egy gallon (kb. 3,8 liter) benzin kerül annyiba, mint Európában egy liter. Úgy gondolom, hogy ha a népek és kormányaik jelentős része felismeri a változtatás szükségességét, akkor a változások rákényszeríthetők az önző, profitorientált, szűk látókörű országvezetőkre is, például termékbojkott révén.
Ha pedig a tőkerendszer képtelen az emberiség jövőjének biztosítására, akkor le kell váltani. Talán valóban igaz korunk jelentős filozófusa, a brit-magyar Mészáros István egyik tanulmányának címe: Szocializmus vagy barbárság.
Népszabadság Online, 2005. július 6.
Farkas Miklós matematikus |
